Miért jön Krisztus a Földre?
Miért jön Krisztus a Földre? Azért, hogy a rabságban élőket kiszabadítsa. De mitől kell őket megszabadítani?
Krisztus azért jön, hogy a minket rabságban tartó körülményektől szabadítson meg, amelyek következtében megtagadjuk valós képességeinket, valós önazonosságunkat, és igazi küldetésünket a Földön. Ez az az állapot, amelyet Jézus „halálnak” nevezett, vagyis a szellemi halottként létezés állapota, amely azért alakult ki, mert megfeledkeztünk a valós önazonosságunkról.
Jézusnak a maga idejében behatároltabb lehetőségei voltak arra, hogy részletesen jellemezze ezt az állapotot, azonban napjaink pszichológiai ismeretei mellett mi már sokkal jobb megértéssel rendelkezhetünk ezzel az állapottal kapcsolatban. Az elménk tartalma az, amely a valóságban bennünket fogságban tart. Nevezhetjük emberi egónak, vagy tekinthetjük úgy, mint egy „elképzelés- csomagot” önmagunkról, Istenről és az életről. Ezek az elképzelések, meggyőződések nem valóságosak, azonban minket arra neveltek, kondicionáltak, programoztak, hogy ezt tekintsük valóságnak.
Ezek a meggyőződések, amelyet elmebörtönnek nevezhetünk, ezek korlátoznak abban, hogy kiknek képzeljük magunkat, és mivé válthatunk. Miért jelent ez ilyen nagy problémát? Azért mert minket nem arra teremtettek, hogy erőtlen, korlátok között élő emberi lények legyünk. Minket arra teremtettek, hogy Isten társ-teremtőiként, szellemi lényként, létezzünk, akiknek megvan minden lehetősége arra, hogy a földi összes körülményen úrrá legyenek, ahelyett, hogy a körülmények alapján korlátoznánk be önazonosságunkat, és határoznánk meg, hogy kik vagyunk, és mik a lehetőségeink.
Krisztus Földre jövetelének igazi oka az, hogy kimozdítson az elmebörtönünkből, hogy bemutassa, hogy egy szellemi lény ugyanazt képes megtenni, amit ő megtett, sőt még nagyobb dolgokat is. Valójában a Földön nincs olyan feltétel, amely számunkra korlát lenne, mivel az elménk rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyekkel az anyagi világon úrrá lehetünk. Nem igaz, hogy porból lettünk, és porrá leszünk, mivel mi a tiszta Szellem által jöttünk létre, és ugyanabba az állapotba térhetünk vissza akkor, ha Jézus nagyszerű példáját követjük, és mi is kijelenthetjük, hogy: „az Atya és én egyek vagyunk”
Ha visszanyerjük valós önazonosságunkat, akkor kezdhetjük el igazi küldetésünket, vagyis akkortól tudjuk uralmunk alá hajtani a Földet, és Isten országát megteremteni itt és most. Hiszen Jézus mondta: „Isten országa kéznyújtásnyira van”. A nehézség annyi, hogy társ-teremtőként Isten országát nekünk kell megteremtenünk krisztusi képességünkkel.
Az uralkodó elit azonban mindent megtesz azért, hogy megakadályozzon bennünket abban, hogy visszavegyük jogos örökségünket. Hiszen amennyiben nem állítanak meg bennünket, akkor ők veszítik el a jelenlegi földi uralmukat. De hogyan vegyük vissza a hatalmat az uralkodó elittől? Semmi esetre sem dualista harccal, hanem helyette végre kövessük Jézus példáját. Olyan bölcsnek kell lennünk, mint amilyenek a kígyók, és olyan ártatlannak, mint amilyenek a galambok. Ezzel előhívhatjuk azt az egyetlen erőt, amely eltörli az uralkodó elitet: „Atyám munkálkodik, és én is munkálkodom”. Amíg az emberi tudatszint számára az uralkodó elittől lehetetlen megszabadulni, addig Istennel, vagyis a krisztusi tudatszinttel mindez és minden lehetséges.
Az oldal utolsó módosítása: 2011-08-12 13:06:16

Ugrás a lap tetejére