Az emberek miért utasítják vissza Krisztust?

Miért utasítja az emberek többsége vissza Krisztust, beleértve azokat is, akik magukat keresztényeknek tartják, és akik úgy gondolják, hogy az ő útjuk biztosított az üdvözüléshez?  Nos, mit jelent a visszautasítás, és mit jelent a Krisztusság?

A Krisztus, a Megváltó mindenek előtt a változás törvényét, a változás elvét, a változás szükségszerűségét jelenti.  De mi az, amin változtatni szükséges?  A tudatszintünk az.

Bolygónkon a legtöbb ember olyan tudatszintre süllyedt, amely sokkal lejjebb van annál, mint amire képesek lehetnénk.  Jézus, élő Krisztusként megjelenve, azért jött közénk, hogy bemutassa nekünk, hogy mindannyian birtokoljuk azt a lehetőséget, hogy „az a tudat legyen bennünk, ami Jézus Krisztusban is volt”.  Nekünk is megvan a lehetőségünk arra, hogy magunkra vegyük a krisztusi tudatot, új emberek legyünk, és megváljunk a korábbi tudatszintünktől, amelyet Jézus „halálnak” nevez, amely tulajdonképpen a spirituális, vagyis szellemi halált jelenti.

A szellemi halál állapotának van egy olyan tulajdonsága, hogy öngerjesztő lefelé tartó spirállá válik, amelyből meglehetősen nehéz kiszabadulni.  Ennek egyszerű a magyarázata.  Ha Ön olyan környezetben nőtt fel, ahol a környezetében élő emberek mind ilyen alacsony tudatszinten éltek, akkor Ön honnan is tudhatná, hogy van ennél magasabb szint.  Az élő Krisztus azért jött a Földre, hogy bemutassa nekünk azt, hogy van több annál, mint amit mi normál emberi tudatszintnek vélünk.

A szellemi halál állapotára az is jellemző, hogy kényelmessé tesz bennünket, mivel ebben az állapotban úgy érezzük, hogy a helyzet áldozatai vagyunk, és nincs erőnk arra, hogy az életünkért vállaljuk a felelősséget.  Így valóban nincs esélyünk arra, hogy változtassunk valamit a társadalmon, és ezért inkább az uralkodó elit vak vezetőit követjük. 

A legtöbb embernek olyannyira kényelmes a szellemi halál állapota, hogy nem is akarják, hogy őket ebben megzavarják.  Amikor Jézus a saját bírósági tárgyalásán volt, akkor megkérdezték a tömeget arról, hogy az élő Krisztust akarják-e kiszabadítani, vagy egy már elítélt gyilkost.  A tömeg Barabást választotta, mert a tömeg tudatszintje Barabás tudatszintjéhez állt közelebb, Jézus tudatszintje annyival magasabban volt, hogy azt kényelmetlennek érezték, kizökkentette őket az egyensúlyukból. 

Lehet, hogy Ön még nem ismeri ennek a web felületnek a tanításait, és ezért még nem volt esélye választani az igazi krisztusi tanítások, és a hamis tanítások között, melyeket az uralkodó elit dolgozott ki, és igazi krisztusi tanításokként hirdeti.  Ezen a web felületen azonban az igazi krisztusi tanításokat olvashatja, amely a jelen kor emberének szól, és így eldöntheti, hogy melyik tanítás tetszik jobban Önnek.

Ön elfogadhatja, vagy visszautasíthatja Krisztust.  Azonban gondolkodjon el azon, hogy miért talált rá erre a weboldalra éppen most.  Lehetséges-e, hogy Ön a belső tudatszintjén, és nem szükségszerűen a külső elmeszintjén, már felkészült arra, hogy visszautasítsa a hamis tanításokat, és magába fogadja Krisztus igazi tanításait.  Lehet, hogy Ön már készen áll arra, hogy magába fogadja az élő Krisztust. 

Amennyiben hajlandó ezt mérlegelni, akkor ebben a részben alapvető tanításokra lel a pszichológiai, vagyis lelki működésünkkel kapcsolatban az emberi egóról, amely arra hajlamosít bennünket, hogy elutasítsuk Krisztust.  Azonban azt is megtanulhatja, hogy hogyan járhat túl e belső ellensége eszén, és hogyan szabadíthatja fel saját krisztusi képességét annak érdekében, hogy az élet mellett döntsön.

jezustanitasok.hu Copyright © 2010. Jézus-tanítások | Minden jog fenntartva!
Email: info@jezustanitasok.hu
Ask the Real Jesus oldal hivatalos magyar fordítása
http://www.askrealjesus.com