keresés

Mária Anya üzenete

Azért jöttem, hogy segítsek megtalálni a börtön ajtaját.  Azért jöttem, hogy átadjam a kulcsokat a zárhoz, mert több zárat is ki kell nyitnotok.  Azért jöttem, hogy felajánljam a segítségemet és átvezesselek benneteket az ajtón, hogy kiszabaduljatok a börtönből, és megfürdőzhessetek saját Lényetek Napsugarában.  Ki vagyok én, hogy ilyesmit ígérjek?

Tekintettel arra, hogy a jelenleg börtönben vagytok, és szeretnétek onnan kiszabadulni, kit választanátok magatoknak vezetőül?  Amilyen pillanatnyilag a világ, valószínűleg számos ember vállalná, hogy vezetőtök legyen, és amennyiben megvásároljátok a szolgáltatásaikat, könyveiket, vagy az előadásaikat, akkor azt is vállalják, hogy teljes biztonsággal kivezetnek benneteket az emberi börtönből.  Csak annyi a gond, hogy ők még mindig fizikai testben vannak, és ezért térhez és időhöz kötöttek.  Lehet, hogy rendelkeznek azzal a tudással, hogy ki tudnának szabadítani az emberi börtönből, de önmagukon ezt még nem alkalmazták teljességgel.  Ha azonban olyan vezetőre vágytok, aki egy olyan Lény, aki a tudását saját magán már sikeresen alkalmazta, és már megszabadult az emberi börtöntől, akkor itt vagyok én, hogy teljes szeretettel felajánljam a segítségemet és útmutatásomat.

Ki vagyok tehát én?  Szeretteim, Jézus központi üzenete szerint képesek vagytok arra, hogy megszabaduljatok az emberi börtöntől, sőt még arra is, hogy a halálon is felülemelkedjetek.  Jézus központi üzenete szerint a halál nem a vég, a halál után a magasabb valóságokban új élet kezdődik.  Jézus bebizonyította, hogy az emberi börtöntől véglegesen meg lehet szabadulni, és ezáltal ti is felemelkedhettek a magasabb valóságokba.  Annak ellenére, hogy sok keresztény abban a hitben nőtt fel, hogy Jézus kivétel volt, én azt mondom nektek, hogy Jézus nem az egyetlen, akinek az emberi börtöntől sikerült megszabadulnia, és véglegesen a magasabb valóságokba emelkednie.  Ha Jézus lenne az egyetlen, aki ezt az utat megtette, akkor milyen célból jött volna a Földre?  Milyen Isten küldené az egyetlen fiát a világba azért, hogy olyan utat mutasson, amelyet nem lehet követhetni?  Nem ártanánk-e azzal, ha azt mutatnánk be, hogy bár egy embernek sikerült megszabadulnia az emberi börtöntől, a többieknek erre nincsen lehetősége? 

Kétféleképpen vélekedhetünk.  Gondolhatjuk azt, hogy Isten mégsem az a szerető Isten, akinek ismertük, vagy gondolhatjuk azt, hogy Jézus élete és tanításai mögött olyan rejtett üzenet található, miszerint minden ember rendelkezik azzal a képességgel, hogy az ő példáját kövesse, mindenki képes arra, hogy az emberi börtön fölé emelkedjen, és a magasabb valóságba eljusson.  Persze elgondolkozhatunk azon is, hogy Isten vagy azért küldte Jézust, hogy megmutassa nekünk az országába vezető utat, amely számunkra is járható, vagy Jézus hazudott akkor, amikor azt mondta, hogy Atyánk örömét leli abban, hogy az országát nekünk adhatja.  Értitek már, hogy egyszerre miért nem lehet igaz mindkettő?

A logika alapján nem juthatunk arra a megállapításra, hogy csak Jézus kapta volna örökül a bőséggel teli életet, miközben úgy gondoljuk, hogy Jézus a mi igaz Megváltónk, és az Istenünk pedig egy jóságos Isten.  Láthatjuk, hogy az emberi börtön nagyon sok logikát figyelmen kívül hagyó, ellentmondásokkal teli meggyőződésből áll. Az a szándékom, hogy mindezekre rámutassak.  Amennyiben hagyjátok, akkor elvezetlek benneteket az élet magasabb szintű megértéséhez, és az igazság majd felszabadít benneteket, és át fogtok tudni sétálni a börtönajtón, hogy megérkezzetek Isten bőséggel megáldott országába.

Ha el tudjátok fogadni azt a lehetőséget, hogy Jézus nem az egyetlen olyan Lény, aki a Mennyekbe emelkedett, akkor lehetséges, hogy el tudjátok fogadni azt is, hogy én is Jézus példáját követtem, és így emelkedtem a felsőbb valóságba.  Valamikor én is emberi testben éltem, ahogyan ti most.  Máriaként, Jézus édesanyjaként ismertek.  Annak az életútnak a végén örökös belépést nyertem a szellemi valóságba.  Ennek eredményeként jelenleg emelkedett lény vagyok, és azt választottam, hogy a Föld lakóival maradok, és tanítóként, védelmezőként, és vezetőként szolgálok mindazon testvéreim számára, akik még nem szabadultak meg az emberi börtöntől. 

A felemelkedésem óta sem tétlenkedem.  A Mennyben felsőbb rangba emelkedtem; ahogy Jézus is jelezte: „ Az én Atyámnak házában sok lakóhely van;” (János 14,2)  Még a Mennyek országában is különböző szintek vannak, amelyeket elérhetünk.  A felemelkedésem óta mélyebb megértésre jutottam, mélyebben magamévá tettem, és mélyebben egyesültem Isten Föld bolygóra vonatkozó Anyai –tudatszintjével.  Ezért jelenleg én képviselem Istennek a Föld bolygóra vonatkozó Anyai tudatszintjét. Úgy képzeljétek ezt el, mint egy szellemi tisztséget, hasonlóan a ti földi tisztségeitekhez, mint pl. egy város polgármesteri tisztsége, vagy egy állam kormányzójának vagy egy nemzet vezetőjének a tisztsége.

Isten női oldalának képviselőjeként érkeztem azért, hogy a legmélyebb szeretet nevében terjesszem ki karjaim, és Isten női oldalának legáthatóbb, feltétel nélküli, gondoskodó szeretetét nyújtsam, nem lévén egyéb vágyam annál, hogy azt lássam, hogy Isten gyermekeiként hozzájuttok jogos örökségetekhez, a bőséggel megáldott élethez.  Azért jöttem, hogy elmondjam azt, hogy az a teljes igazság, hogy az Atyának a legnagyobb örömére szolgál, hogy nektek adja a bőséggel teli élet országát.  Nem kell addig várakoznotok, amíg a Mennybe emelkedtek ahhoz, hogy ehhez a bőséggel teli élethez eljussatok.  Ha kinyilvánítjátok az akaratotokat, akkor megörökölhetitek és megtapasztalhatjátok a bőséggel teli életet még itt a Földön.  Ezt demonstrálta nekünk Jézus akkor, amikor a vizet borrá változtatta, és amikor a kenyeret és a halat megsokszorozta.   

          

 



Az oldal utolsó módosítása: 0000-00-00 00:00:00
jezustanitasok.hu Copyright © 2010. Jézus-tanítások | Minden jog fenntartva!
Email: info@jezustanitasok.hu
Ask the Real Jesus oldal hivatalos magyar fordítása
http://www.askrealjesus.com