Hadd ossza meg az észt nép a Jelenlétét 2011.10.30.

Vénusz Úrnő üzenete a Tallin felé vezető úton Észtországban

Vénusz Úrnő VAGYOK, azért jöttem, hogy egy különleges lángot horgonyozzak le itt Észtországban.  Az észtek nagyon kedvesek a szívemnek és Sanat Kumara számára is.  Léteznek olyan mende-mondák, amelyek azt állítják, hogy az észtek a messzi múltból származó ősi nép, akik keletről érkeztek, a Góbi sivatag vidékéről.  Bár jobb óvatosnak lenni, és nem szó szerint értelmezni az ilyen ősi hiedelmeket, mégis van abban igazság, hogy az észtek között sokan vannak azok közül, akik 144 000-en Sanat Kumarával érkeztek a Vénuszról nagyon-nagyon régen.  

Természetesen azok, akik időközben nem emelkedtek fel a 144 000 életáramlatból, azok a Földön szétoszolva sok nép tagjai között megtalálhatóak.  Észtországban az ország méretéhez képest azonban többen élnek közülük, mint a legtöbb más országban.  Ez az oka annak, hogy ha a három balti államot a háromszirmú lángnak tekintjük, akkor közülük nyilvánvalóan miért Észtország képviseli a szeretet rózsaszín lángnyelvét.  

Ez látható az esetben is, ha az észt nemzet történelmére, irodalmára, kreatív kifejezésformáira tekintetek.  Még az Észtországban látható eltérő építészeti stílus is erre utal a környező szomszédos országokhoz képest, bele értve a déli szomszédot is.  Az építészetükben jelen lévő árnyalt különbség az észtek szépérzékét mutatja.

A daloló forradalom

Ez az egyik oka annak, hogy az észtek számára miért jelentett akkora nehézséget a szovjet uralom, mivel a szovjet elnyomás valójában arra törekedett, hogy megsemmisítse a kreatív kifejezésformákat és a szépséget.  Hogy lehet az, hogy a szovjet időkben épült néhány épület annyira csúnya az emberekben meglévő szépérzék ellenére?  Látható az, hogy a szépségre érzékeny emberek miért találták olyan nehéznek, annak a rendszernek az elviselését, amely olyan kevésre értékelte a számukra fontos értékeket.  

Nos, szeretteim, ha az észt nemzet jelen történelmére tekintetek, akkor láthatjátok, hogy 50 év brutális elnyomás után a nép megragadta annak lehetőségét, hogy szabaddá váljon akkor, amikor annak eljött az ideje.  De még csak nem is gondoltak a Szovjetunió elleni erőszakos lázadásra, részben a brutális szovjet megtorlás lehetősége miatt, amely nyilvánvalóvá tette egy ilyen fajta ellenállás értelmetlenségét.

Ennek ellenére az észt emberek szeretettel és türelemmel felvértezve várakoztak egészen addig, amíg a szovjet rezsim szerepe véget ért, majd látva az új lehetőséget, azt a lehető legteljesebben meg is ragadták.  De hogyan jelezték az észtek a Szovjetuniónak azt, hogy elég volt, hogy a függetlenségüket akarják?  Erőszakos felkelést szítottak-e, polgárháborút robbantottak-e ki, bandákba verődve zúztak-e szét autókat, üzleteket?

Nem, nem ezt tették, hanem mindezek helyett énekeltek, szeretteim.  A szívükből énekeltek, és közben a dalaik szépsége által osztották meg a Jelenlétüket, a lángjukat, a szépség iránti szeretetüket, olyan békés üzenetet küldve ezzel, amely áttörte azokat a védelmi gyűrűket, amelyeket a Szovjetuniót képviselők építettek fel, ezáltal ébresztve rá őket arra, hogy ezeket az embereket a továbbiakban már nem lehet lenyomni.  Ez csak egyike azoknak a leckéknek, amelyet a világ az észt emberektől, és valójában mind a három balti nemzettől tanulhat.  

Az elnyomás törvénye és az ítélet

Természetesen nagyra értékeljük azt a csodás eseményt, amikor a balti népek kezet fogtak, és emberi láncot alkottak a balti államokon át.  Ezzel valójában példát mutattak egy békés tüntetésre, amely még csak nem is tüntetés volt, hanem egy olyan jelzés, amely teljesen túlmutatott a dualitáson, és ezért tisztán jelezte azt, hogy ha az emberek hajlandóak túllépni a dualista harcokon, akkor azoknak, akik a dualista harcokhoz szoktak, azoknak vissza kell vonulniuk.  

Mert ez a törvény, szeretteim.  Ha nem vonulnak vissza, akkor a visszavonulás megtagadása lesz az ítéletük.  Nem látjátok-e, hogy Jézus is oly sok évvel ezelőtt azt mondta, hogy tartsátok oda a másik orcátokat is.  Az észtek ezt tették.  Jézus természetesen nem azt állította, hogy miközben oda tartjátok a másik orcátokat csendben is kell maradnotok.  Az éneklés tehát valójában a Krisztusság igaz Szelleme.  

A világ tanulhat, inspirációt nyerhet az észt néptől, nemcsak amiatt, ahogy kiálltak a Szovjetunióval szemben az éneklésükkel, hanem azért is, mert továbbvitték ezt a hagyományt.  Mert biztosíthatlak benneteket, hogy a Vénusz bolygón korszakokon keresztül 10-100 000-en gyűltek össze olyanok, akik az éneklésen és a táncokon keresztül egyesültek egységben.  Valójában ezek hatékony eszközei annak, hogy hozzásegítsék az embereket az egység megtapasztalásához, és hogy túllépjék az ego által épített határokat.      

Az észtek azt gondolják, hogy ők semmit sem adhatnak

A világ számára ez egy másik inspiráció forrása lehet.  Valójában, mint ahogy az Dániában elhangzott, vannak olyanok, akik félnek kiállni, és kijelenteni, azt hogy: „Mi ezt tudjuk adni.”  Nem véletlen, hogy Dánia és Észtország is ilyen országok.  Mindkét nép kis nemzet, és mindkét nép túllépett már az agresszivitásán.  Éppen ezért hajlamosak azt hinni, hogy mivel ők nem olyan agresszíven hirdetik magukat, mint más nemzetek, ezért velük senki sem törődik, és ezért ők a köznek talán semmit sem tudnak adni.

Tény azonban, hogy ősi kapcsolat van Észtország és Dánia között.  Mint mondják, a dán zászló az égből hullott alá miközben a dán király észt területek megszerzéséért harcolt.  A két közvetítőnk egyike Észtországból származik, a másik pedig Dániából.  Tanuljatok tehát ebből.  Még a kis országok is képesek adni valamit, ha úgy döntenek, hogy magukba néznek, persze nem önbecsmérlő kritikával, és nem is egyfajta álszerénységgel, ahogy azt általában teszik, hanem azzal a realizmussal, amely az igaz szeretetből, a feltétel nélküli szeretetből fakad.  Mert a szeretet nem vak, az igaz szeretet nem vak.  

Az egón alapuló szeretet vak csupán, az igaz szeretet azonban mindent meglát.  Éppen ezért az igaz szeretet nem csak a gyengeségeiteket veszi észre, hanem látja az erősségeiteket is.  Látja, hogy mit vagytok képesek másoknak adni.  Ezért, ha visszatartjátok mindazt, amit a világnak adhattok, akkor még nem sajátítottátok el az igaz szeretet mesterfokát, hanem helyette hagytátok magatokat meggyőzni a bukott lények tekervényes logikája által arról, hogy ne büszkélkedjetek, ne lépjetek elő, csak maradjatok a helyeteken, és próbáljatok meg láthatatlanok lenni, hagyjátok, hogy az agresszív országok azt tegyék, amit csak akarnak veletek, azt gondolva, hogy csak mások kezdeményezhetnek, akik nagyobbak, akik több természeti forrással rendelkeznek, akik agresszívebbek.  

Az oroszok azt gondolják-e, hogy önmagukat kivéve bárkit félrevezethetnek?

Én azonban azt mondom, hogy sok olyan dolog van, amit a kis országok ajánlhatnak a világnak.  Mert hányszor láthattátok azt, hogy a háborúkat és a konfliktusokat a nagy nemzetek kezdeményezték?  Szeretteim, tengeri tapasztalatokat ajánlok a figyelmetekbe.  

Nem a kisebb hajót könnyebb-e kormányozni?  Az ugyanis gyors irányváltoztatásra képes olyankor, ha a tengeren megváltoznak a körülmények.  A nagy tartályhajók irányváltása sokkal nehézkesebb.  Ugyanez érvényes a nagy országokra is.  Nekik hosszabb időbe telik az irányváltás, és még ha veszélyes sziklák tűnnek fel, nem mindig tudják elkerülni azokat.  

Láthatjátok, mint ahogy ezt például ez a közvetítő Szentpétervárról Tallinba repülve észlelte, hogy az észtek sokkal nagyobb fejlődést értek el a Szovjetunió felbomlását követő húsz év alatt, mint maga Oroszország, annak ellenére, hogy Oroszország sokkal több forrással rendelkezik.  Mi lehet ennek az oka?

Az, hogy egy kisebb ország lakossága nem követ olyan merev szabályokat, nem olyan arrogáns, mint a nagyobb nemzetek, akik nem hajlandóak a múltjukat tanulmányozni, és nem hajlandóak észlelni a hibáikat sem.  Ők ugyanis azt gondolják, hogy mindig tökéletesen viselkedtek, és mindegy, hogy mi történik, ők mindig megtalálják majd annak a módját, hogy azt úgy magyarázzák, hogy valójában minden rendben van.  

Még arra is képesek, hogy újraírják a történelmet annak érdekében, hogy fenntarthassák annak a látszatát, amit létrehoztak, amellyel azonban csak önmagukat téveszthetik meg senki mást.  Az oroszok komolyan azt gondolják-e, hogy félrevezethetnek mindenkit a korábbi szovjet köztársaságokból?  Komolyan azt gondolják-e, hogy félrevezethetőek azok, akik a brutális szovjet elnyomás alatt szenvedtek oly sok éven át, és hogy elhitethetik velük azt, hogy Oroszország egyenlővé válhat az elnyomott nemzetekkel anélkül, hogy egy olyan őszinte önvizsgálaton menne keresztül, mint amit Németország mellett annak érdekében, hogy túl tudjon lépni a II. világháborún.

Senkit sem vezethetnek félre, kivéve azokat maguk közül, akik nem hajlandóak szembenézni önmagukkal.  Igaz szeretet-e az, szeretett észtjeim, ha semmit sem szóltok azoknak, akik közöttetek élnek, de önmagukat inkább oroszoknak vallják, mint észteknek?  Igaz szeretet-e az, ha nem beszéltek arról, hogy mit kellett elviselnetek a keménykezű szovjet elnyomás során?  Nem, ez nem szeretet, ez nem igaz szeretet.  Ez hamis szeretet, amely arról győzött meg benneteket, hogy azt gondoljátok, hogy amennyiben úgy tesztek, mintha semmi sem történt volna, akkor nem is történt semmi.  

De én elmondhatom, hogy történt valami Észtországban és a többi leigázott területen, és jobban teszitek, ha hallatjátok a hangotokat, különben az oroszok visszacsúsznak, és kezdik azt hinni, hogy orosz területeket veszítettek el, és ti pedig egy nap önként, vagy egy kis keleti segítséggel visszakapcsolódtok a nyájhoz.  

Ti azonban nem oda tartoztok, nem Oroszország uralma alá tartoztok.  Ti a nagyobb európai közösséghez tartoztok, amelyhez Oroszországnak is tartoznia kellene.  De mint ahogy azt Lanto elmagyarázta, ez valahogy zátonyra futott, és időbe telik, míg Oroszország nagy hajója igazán irányt válthat.  Ehhez nekik segítségre lesz szükségük azoktól a kis világítótornyoktól, amelyek jelzőfényeket küldenek a sötét tengeren annak érdekében, hogy az oroszok láthassák, hogy van előttük valami, amire odafigyelhetnek.  

Mert persze gondolhattok a régi humoros történetre, amelyben egy nagy hadihajó siklik a sötét tengeren, miközben felbukkan előtte egy jelzőfény.  A hadihajó üzenete: „Térjetek ki, mert hadihajóval vagyunk, és miénk az elsőbbség.”  A kis jelzőfény visszajelez: „Jobb, ha ti tértek ki, mert én a világítótorony vagyok, és alattunk hatalmasak a sziklák.”

Mint láthatjátok, az orosz népnek szüksége van efféle jelzőfényekre, mert nélkülük nem igazítják a hajóikat jó irányba mindaddig, amíg a valóság zátonyán fenn nem akadnak.   Kik azok, akik a leginkább jogosultak arra, hogy felemeljék a szavukat, ha nem azok a nemzetek, akik a szovjet rendszer abszolút embertelen elnyomását elviselték?  

Természetesen a rendszer egyforma brutalitással nyomta el az orosz népet is, de az oroszok erre a tényre még nem ébredtek rá.  Azt gondolják ugyanis, hogy mivel oroszok tették azt oroszokkal, ezért el kell fogadniuk azt, ami történt, és úgy kell tenniük, mintha az nem is lett volna annyira rossz, vagy mintha mindaz meg sem történt volna.  

A szeretet nem ámít

Nos, az észtek nem jók az ámításban, a szeretet nem ámít; a szeretet felfedi a valóságot.  Vegyétek hasznát a történelmeteknek, meséljétek el a történeteiteket, szólaljatok meg, követeljétek az igazságotokat!  Fontolgassátok azt a nem általánosan elfogadott lépést, hogy nemzetközi bíróságon kérjetek gazdasági kompenzációt mindazokért a károkért, amit a szovjet uralom okozott.  Nem azt mondom, hogy ez egy reális elvárás, és hogy ezt meg is kapjátok, azonban nem is ez a lényeg.  

A lényeg az, hogy kijelentsétek, hogy ami történt, az nem volt helyes, és azokat az a nemzet követte el, amely most Oroszország.  Oroszország pedig rászolgált annak lehetőségére, hogy felelősségre vonják nemzetközi szinten, ahelyett, mint amit jelenleg tesznek, hogy lábujjhegyen tipegnek az alvó medve körül azt remélve, hogy az nem ébred fel, és nem mordul ismét rájuk.

De mint láthatjátok, a medvének fel kell ébrednie, és rá kell ébrednie arra, hogy ő egy medve.  Rá kell ébrednie a történelmére azelőtt, még mielőtt megnyugodva, jóindulatú medvévé válva kezdene játékba a többi állattal, ahelyett, hogy azt gondolná magáról, hogy ő az erdő királya, mert ő a legnagyobb, és látszólag a legkevésbé sérülékeny.  Valójában azonban sérülékenyebb a legtöbb állatnál pontosan azért, mert nem tud olyan gyorsan mozogni, és nem tud alkalmazkodni a változásokhoz.  

Valójában kevés nemzet mutat nagyobb hajlandóságot az alkalmazkodásra, mint az észt nemzet, az észt emberek.  Ez szintén a szeretet lángjának a megnyilvánulása, amely lángot oly sokan testesítenek meg itt.  Kevés nép lett volna képes elviselni mindazt, amit ez a nemzet elviselt, fenntartva közben a nemzeti folytonosságát.  Ez szintén a szeretet természetes szerepe, mert mit szerettek általában?  Kézzelfogható dolgokat szerettek-e inkább, vagy annak ellenkezőjét?

Amikor százezer ember gyűlik össze egy perzselően meleg nyári napon, és énekelnek, táncolnak, akkor azt fizikai okokból teszik-e?  Nem.  Azt az azért teszik, mert valami nem kézzelfogható dologra vágynak, és ha minden mástól megfosztották őket, akkor az együttlétet, az egységet szeretik.  Ez egyben az emberek közötti horizontális egység is, és vertikális egység is, egy olyan szeretet-megnyilvánulás, amely az anyagi világon túlra mutat, oda, amelyet általában spirituális világnak neveznek.

Jó látni, hogy a spirituális emberek közül néhányan Észtországban kezdenek ráébredni arra, hogy a Felemelkedettek Seregének két közvetítője él a közelükben, és kezdik meghívogatni őket, kezdenek hallgatni rájuk.  Mert annak ellenére, hogy ennek a két közvetítőnek nincs olyan vágya, hogy egy szervezetet működtessen, vagy, hogy megmondják az embereknek azt, hogy mit tegyenek, hajlandóak megosztani a Jelenlétüket.  Ha pedig az észt nép meg akarja nyilvánítani a legmagasabb lehetőségeit a Balti övezetben és világszinten is, akkor szüksége van arra, hogy az emberek megosszák a Jelenlétüket.

Énekeljetek közösen!

Miért nem osztjátok meg az éneklés örömét, a gyönyörű dallamaitokat, táncaitokat?  Utazzatok külföldre!  Tényleg azt hiszitek, hogy senki sem akarja látni azt, hogy mitek van?  Annyira belesüllyedtetek a kis nemzetekről alkotott elképzeléseitekbe, hogy nem látjátok, hogy olyasmitek van, amit megoszthattok?  Méghozzá sokkal több, mint a táncaitok és dalaitok, amikkel a megosztást kezdhetnétek.  Fordítsátok le a dalaitokat más nyelvekre, hogy felfigyelhessenek rájuk.  

Mert, mint ahogy azt tudjátok, a világ nem tanul majd meg észtül azért, hogy ráébredhessen az észtek Jelenlétére, amelyet az észt nyelv gyönyörűen kifejezésre juttat.  Nos, a Jelenlét túllép a nyelven, és könnyen kifejezésre juttatható angolul.  A Jelenlétet kell megosztanotok, nem pedig a szavakat, nem a nyelvet, annak a ténynek ellenére, hogy az észt nyelv gyönyörű ritmussal és hangzással rendelkezik.

Legyetek tehát hajlandóak a kis kagylóhéjatokon túlra látni, és ráébredni arra, hogy annak ellenére, hogy ti vagytok a legkisebb nemzet a Balti régióban, ettől függetlenül sok olyasmivel rendelkeztek, amelyet megoszthattok másokkal, amelyet átadhattok másoknak.  A képességetek is adott ahhoz, hogy oly módon adjatok, hogy közben egyetlen szállal sem kötődjetek másokhoz, elvárások nélkül tudjatok adni, úgy, hogy nem vártok semmit cserébe.  De képesek vagytok a szívetekben tudni azt, hogy az igaz adakozásotokat Felülről mindig díjazzák, akkor is, ha horizontális szinten az nem történik meg.  Tegyétek tehát azt, amit a helyzet kíván tőletek.

Adjátok önmagatokat.  Osszátok meg a Jelenléteteket, amelyet magatokkal hordoztok már nagyon régóta, azt a szerető Jelenlétet, amely az embereket emlékeztetheti a Földön arra, hogy van jobb út.  Létezik egy magasabb út, egy magasabb megközelítés, és ezáltal sokan a Terra lakói közül ráébredhetnek arra, hogy mit tanulhatnak meg a Vénusz bolygótól, és annak lakosságától.  

Lehorgonyoztam a fényemet, de nem egy bizonyos helyre, hanem azoknak az észt embereknek a szívébe, akik emlékeznek arra, hogy honnan jöttek.  Vénusz Úrnő VAGYOK, Sanat Kumarával egy VAGYOK.  Együtt észlelve az észt nép tehetségét azt mondjuk nektek:
„Gyarapítsátok azt!”