A Teremtői terv megértése
A Teremtői tervetek
A Nagy Isteni Vezető üzenetének részlete 2009.12.14.
Minden igaz tanítónak keleten az volt a célja, hogy a tanítványt addig a pontig vigye el, ahol már megtapasztalja a tiszta észlelést, tiszta tudatot. Közülük sok eszköz és technika érvényes és értékes, de elsősorban olyan lelkek olyan életáramlatok számára érvényesek és értékesek, akik keleten testesülnek meg, és akik arra hajlanak, hogy az életet a jóga elhivatott formájaként tapasztalják meg.
Azok az életáramlatok, akik elsősorban nyugaton öltenek testet, aktív életre hajlanak inkább. Meg akarnak mindent érteni, gyakorlati realisták, akik nem csak megtapasztalni szeretnének dolgokat, hanem szeretnének társteremtőként is közreműködni, vagyis nem csak észlelni, hanem szeretnének az Anya-fényre magasabb szintű képeket is kivetíteni. Tehát, ha nyugatra születtetek, akkor nagy valószínűséggel ebben az életetekben nem csak passzív módon szeretnétek élményekhez jutni, hanem szeretnétek aktívan részt venni a társteremtésben. Ez, szeretteim, egy fontos észrevétel azok számára, akiket érdekel a Teremtői tervük felfedezése, és szándékukban áll ebben az életben azt beteljesíteni.
Valójában mi a Teremtői terv? Az egy olyan terv, amely olyan tudatszinten készült, amely túlmutat annak a tudatszintnek minden jellemzőjén, amely a Földön az emberek között általános. Nem az az önazonosság az alapja, amelyet a korábbi életek alatt teremtettetek, és nem is abból az énből kiindulva hozzátok létre a szellemi mestereitek segítségével. A tudatos énetek kilép abból a nagyon kifejező énetekből, amelyet a korábbi életeitekben teremtettetek meg, és ezért tisztán láthatjátok annak az éneteknek a határait. Látjátok azt, hogy hol kell rajta tökéletesíteni, de azok az elképzelések is nyilvánvalóvá válnak, amelyet elhittetek, azzal együtt látjátok azt is, hogy hogyan kell ezeken túllépnetek ahhoz, hogy magasabb tapasztalatokhoz jussatok, különösen mielőtt igazi társteremtővé váltok, aki segít Isten országát megteremteni a Földön, valamilyen egyéb megnyilvánulás helyett.
Értitek már, hogy mit mondtunk nektek a Tudatos Énnel kapcsolatban? A Tudatos Én nem tud nem tudatos lenni, és ezért a Tudatos Én nem képes abbahagyni a társteremtést még akkor sem, ha önmagát a legalacsonyabb szintű, a leginkább önközpontú emberi lényként azonosítja a Földön, pl. pszichopataként, aki másokat kínoz, még egy ilyen ember is folyamatosan társteremt azzal, hogy az elméje képességét felhasználva képeket vetít az Anya- Fényre. Bár azok a képek alacsony rezgésűek, és semmilyen szinten nincsenek harmóniában Isten földi országának magasabb képeivel, ennek ellenére mégis a társteremtés egy bizonyos formáját képviseli, mivel az Anya- Fényre ugyanolyan módon vetítődik rá, mint ahogy a magasabb szintű képek.
A tudatos énetek az, akinek önmagát gondolja, vagyis az a lény, akivel önmagát azonosítja, és ebben az értelemben azon az énen keresztül társteremt a jelen pillanatban, amellyel önmagát azonosítja. Amilyen képek vannak az adott énnek a mintagyűjteményében, rendszerében, azokon a képeken keresztül szűrődik át az aktuális tudatos én fénye, és ezek az elkülönült tudatos én „filmszalagjának képei” vetülnek rá az Anya-Fény vásznára.
A külsőségek ne tévesszenek meg benneteket! A Földön a szellemileg legfejlettebb ember sem teremt alapvetően más módon, mint az aki, a legalacsonyabb szintű tudattal rendelkezik. Mindkettőjüknek a tudatos énje szolgál nyitott kapuként az ÉN VAGYOK Jelenléte fénye számára, amely rajta keresztül szűrődik az anyagi világ frekvenciatartományába. Mindketten bizonyos énként, bizonyos elmedoboz alapján azonosítják önmagukat, a fényt pedig a mentális dobozaikban tárolt képeiken keresztül vetítik ki; vagyis mindent az önérzékelésük tisztasága határoz meg. Minden azon múlik, hogy az önészlelésük összhangban van-e az ÉN VAGYOK Jelenlétükkel, vagy nincs.
Természetesen, egy olyan személy, aki jelentős szellemi előrehaladást ért már el olyan önészleléssel rendelkezik, amely sokkal inkább összhangban van az ÉN VAGYOK Jelenlétével. Ennek eredményeként nála nagyobb az a nyílás, amelyen keresztül a fény a külső tudathoz leszűrődik. Ezért ez a személy sokkal nagyobb saját teremtőerővel rendelkezik, mint ahogy ezt Jézus esetében láttuk akkor, amikor egy halottat támasztott fel, vagy amikor egy elsorvadt végtagot gyógyított meg, vagy amikor egy leprás testét tisztította meg, vagyis amikor úgynevezett csodákat tett, amelyeket egy alacsonyszintű pszichopata feltehetően nem lenne képes megtenni a Földön. Tudnunk kell azonban, hogy mindkettőjük tudata ugyanolyan minőségű, a különbség csupán a mennyiségben, az intenzitásban van.
A szükséges lépés
Látjátok, szeretteim, hogy amikor elérkeztek arra a pontra, hogy úgy érzitek, hogy többet akartok, magasabb tervekre vágytok, amikor ráébredtek arra, hogy lehetséges, hogy van valamilyen célja az életeteknek, van valamilyen terv az életetekre nézve, és azt a tervet szeretnétek megismerni, szeretnétek tisztán látni, és tudatosan végrehajtani, akkor azon a ponton vagytok, hogy egy bizonyos lépést feltétlen szükséges megtennetek. Tudatosan soha nem tudjátok felfedni a Teremtői terveteket akkor, ha nem vagytok az érzékelés mechanizmusának a tudatában, amelyet ez a közvetítő a mi tanácsunkra a legutóbbi cikkében leírt.
Szeretteim, a második cikk nagyon tisztán írja le azt, hogy az érzékelés milyen nagy csapda lehet a tudatos én számára. Ha egyszer megteremtettétek magatoknak az elkülönült éneteket, és ha a tudatos énetek belépett ebbe a teremtménybe, ebbe a mentális dobozba, és önmagát azzal azonosította, akkor a tudatos én elhiszi azt, hogy amit azon a mentális dobozon keresztül érzékel, az nem érzékelés, hanem a valóság. Számára ez nem a valóság működésének az ábrázolása, hanem maga a valóság.
Ez hát a választópont azok között, akiket az Emelkedettek Serege segíteni tud, és azok között, akiket nem tud segíteni. A választópont annak a felismerése, hogy az életetek jelenlegi észlelése nem a lehetséges legmagasabb szintű. Nem ez az egyetlen módja annak, ahogyan az életre tekinthettek.
Mi tehát a valóság, amelyet a közléseink során újra és újra elmagyarázunk nektek ezen a közvetítőn keresztül, a Summit Lighthouse-on keresztül, a Bridge to Freedom-on keresztül, az I AM Movement-en keresztül, a Roerich házaspáron keresztül, Blavatsky-n, és más közvetítőkön keresztül, akik nem beszéltek nyíltan az Emelkedettek Seregéről, mint pl. Ernst Holmes és a Science of Mind, mint a Christian Science és sokan mások? Mi az az egy dolog, amit kifejeztünk, amit megmagyaráztunk? Az, hogy jelenleg ti az Emelkedettek Seregénél alacsonyabb tudatszinten vagytok, és ahhoz, hogy túl tudjatok jutni a kapcsolódási ponton, amely az emelkedett szintre visz benneteket, ahhoz fel kell emelnetek a tudatotok szintjét. Meg kell tisztítanotok a tudatotokat az emberi alkotórészektől, amelyek nem férnek át azon a bizonyos nyíláson.
Milyen sokszor elmondtuk már mindezt nektek különböző módon! Ilyen nehéz megérteni a jelenlegi tudatszintetek és az érzékelésetek közötti kapcsolatot? Ilyen nehéz azt felfogni, hogy mivel alacsonyabb tudatszinten vagytok, amelyet bízom benne, hogy észleltek, ezért az érzékelésetek nem tiszta? Nem lehet tiszta. Ha tiszta lenne, akkor nem lennétek alacsonyabb tudatszinten, hiszen számotokra az alacsonyabb tudatszint olyan, mint egy színes szemüveglencse, amely az érzékeléseteket megszínezi, mivel a tudatos énetek ezen a színes üvegű szemüvegen keresztül néz mindent. Ennek következtében minden, amit láttok az a tudatszintetek, az elmedobozotok által színezett.
Ez a kulcsfontosságú felismerés az, amely rakétaként lőhet ki benneteket a valóságba, ahol mi, az Emelkedettek Serege erre felfigyelünk, és azt mondjuk: „Ó, itt egy tanítvány, akivel együttműködhetünk!” Megjegyzendő azonban, hogy azzal, hogy az emelkedett mesterek tanításaira rátaláltatok, vagy az emelkedett mesterek szervezeteinek tagjává váltok, vagy rózsafüzérek, fohászok órákon keresztül történő mondásával nem juttok a közelebb ahhoz, hogy az Emelkedettek Serege tanítványaivá válhassatok, és egyenesen veletek foglalkozhassunk belső szinten. Bizonyos emberek azért kapcsolódnak külső szervezetekhez, és azért ragaszkodnak külső tanításokhoz, mert nem képesek, vagy nem akarnak a tanításokon túllátni, bennünket meghallani, vagy a Jelenlétet közvetlen módon megtapasztalni.
Váljatok igaz tanítványokká, és kérdőjelezzétek meg az érzékeléseteket!
Hogyan válhattok igaz tanítványokká, olyanokká, akik tudatosan kezdik észlelni a Teremtői tervüket, és nem úgy, mint nagyon sokan, akik nem tudatosan teljesítik azt? Azok közül sokan, akik az emelkedett mesterek szervezeteinek tagjai, azért lehetnek ott tagok, mert az életük fontos döntéseinél követték a Teremtői tervüket. A nagy és fontos döntéseknél éreztek valami féle útmutatást, amelynek segítségével képesek voltak meghozni a jó döntésüket. Azonban nem láttak rá az egész helyzetre, nem látták a saját tervüket, nem értették, hogy miért volt fontos számukra az adott döntés meghozatala. Azt sem értették, hogy mit kellett volna megtanulniuk az adott helyzetből, bár az esetek többségében valahogy mégis megtanuljátok azt később a nehéz ütések iskolájából.
Mit kell tenniük, mit kell látniuk azoknak, akik hajlandóak maguk mögött hagyni a nehéz ütések iskoláját? El kell jutniuk arra a pontra, hogy hajlandóak legyenek megkérdőjelezni az érzékelésüket. Ahol hajlandóak vagytok azt mondani: Szeretett Jézus, szeretett Mária, szeretett Nagy Isteni Vezető, szeretett St. Germain, szeretett Master More, vagy más mester, aki a szívetekhez közel áll, taníts engem, mutasd meg mindazt, amelyet a jelenlegi érzékelésemmel és jelenlegi tudatszintemmel nem látok! Nyisd meg előttem a fátylat, amelyet a jelenlegi érzékelésemmel teremtettem, hadd nézzek mögé, hadd láthassam, hogy én több vagyok, és az igazság is több, a Szellem is több annál, mint amit gondoltam, és te is több vagy annál, mint ahogy emelkedett mesterként elképzeltelek. Szeretnélek megismerni szellemben és valóságban, nem pedig a jelenlegi érzékelésem alapján létrejött elképzelésem alapján.
Mit gondoltok miért mondta olyan sok mester azt, hogy ÉN több VAGYOK? Mert eljött az idő azok számára, akik készek, hogy feljebb lépjenek, és ráébredjenek arra, hogy mi is többek vagyunk, és ti is többek vagytok. Ti többek vagytok, mint az érzékelésetek, azonban ezt mindaddig nem látjátok, amíg nem nyitjátok meg az elméteket, és nem észlelitek azt, hogy: „Van valami, amit eddig nem láttam, mivel az érzékelésemet megszínezte a jelenlegi tudatszintem, a nemem, a fajom, a vallásom, a nemzetiségem.”
A lineáris, elemző elmétek is segíthet abban, hogy észrevegyétek azt, hogy az érzékelésetek színezett, ha arra gondoltok, hogy milyen módon néztetek az életre a neveltetésetek alapján, a vallásotok alapján, a politikai rendszeretek alapján, a fajotok alapján, a nemzetiségetek alapján, vagy amitek van annak alapján. Amikor olyanokkal találkoztok, akik más környezetben nőttek fel, akkor láthatjátok azt, hogy az ő nézőpontjuk lehet, hogy kicsit, de lehet, hogy alapvetően eltér attól, amelyben ti felnőttetek. Ez az, ami segít abban, hogy ráébredjetek arra, hogy ahogyan ti az életre tekintetek az annak csak egy módja, nem pedig az egyetlen módja, és nem szükségszerűen az egyetlen igazság.
Hogyan ismerhetitek meg az igazságot, a valós igazságot, szeretteim? Úgy, ha rájöttök arra, hogy amit jelenleg igazságnak tartotok, az nem a végső igazság. Az olyan valami, amelyet megszínez az érzékelésetek, vagyis az csak egy kép az elmétekben. Ez a bölcsesség kezdete, ez a szellemi út kezdete, amikortól már a szellemi mesterek vezethetnek benneteket, amikor fellebbenthetitek a fátylat, és tudatosan megérthetitek a Teremtői terveteket, és elkezdhetitek beteljesíteni azt, elkezdhettek az Élet Folyamával együtt áramlani, ahelyett, hogy a sötétben keresgélnétek, esetenként rátalálva a Teremtői tervetekre, de leginkább elszalasztva azokat a fontos lehetőségeket, amelyeket nem vesztek észre, mivel csak azt látjátok, amit látni akartok, amit az egótok láttatni akar veletek, vagy amit ti, tudatos énként meg akartok tapasztalni.
Az oldal utolsó módosítása: 2012-06-21 18:04:46

Ugrás a lap tetejére